A hazai Muaythai Szakszövetség versenyszabályzatánál nem igazán találhatunk jobb forrást, mely 2018 márciusában lépett hatályba.
Noha a thai box súlycsoportokra a magyar szabályzat alapján hivatkozunk, fontos megemlíteni, hogy az adott versenyszabálytat igazodik az IFMA (International Federation of Muaythai Associations) által meghatározott kategóriákhoz.
Természetesen nem csak az a lényeg, hogy hány kg a versenyző, ennek megfelelően az életkort is figyelembe véve nemek szerint 5-5 kategóriára osztják a súlycsoportokat:
Az életkor szerinti csoport meghatározásánál minden esetben a betöltött életévet veszik figyelembe.
Nagy általánosságban elmondható, hogy thai boxban a súlycsoportok 2-3 kg-os léptékekben változnak a versenyzők életkorához tartozó kategóriától függően. Jellemzően 60 kg testsúlyig tartják az adott léptéket, majd afölött már +0.5-1 kg-mal megnövelik azt egészen az adott korcsoport legfelső súlycsoportjáig.
Záró gondolatként érdemes említést tenni a menetidőkről is, ugyanis ez korcsoportonként eltérő a thai boxban. Ugyan a pihenőidő minden esetben 1 perc, a menetek a következőképpen alakulnak:
Várunk szerettel Zuglóban és Árpádföldön az edzéseinken.
Az első edzésért egyetlen forintot sem kell fizetned!
Az árainkról bővebben ITT OLVASHATSZ! >
A versenyzőink eredményeiről ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN!>>