Box szabályok

A box szabályok tiltanak bizonyos típusú támadásokat, meghatározzák mi történik egy leütés alatt és ezeknek köszönhetően korrekt módon pontozható a küzdelem.

Természetesen rengeteg apróság van, amire odafigyelnek, de mi nyilvánvalóan nem a sok-sok oldalas szakszövetségi szabályozásokat vagyunk hivatottak ebben a kis bemutatóban prezentálni. Azonban a következő dolgok nagy általánosságban szinte mindenhol érvényesek:

Boksz szabályok: menetek

Minden ökölvívó mérkőzés több menetből áll, ezek száma 3 és 15 között bárhol lehet, de leggyakrabban 12 menetes egy összecsapás. Hosszukat tekintve pedig jellemzően 3 percesek, de előfordul egyes versenyeken, hogy 2 perces menetek kerülnek megrendezésre. Ezt mindegyik bajnokság maga határozza meg a versenyszabályzatában.

box mérkőzés nyertese

Általában 3 pontozóbíró dolgozik egy boxmeccsen, de egyes eseményeken ettől eltérően kettő és öt közé tehető a bírók száma. A bírák minden menetben 10 pontig értékelik a küzdő feleket. A legtöbb tétmérkőzésen a dominánsabb ökölvívó 10, míg a másik 9 pontot kap.

Amennyiben a mérkőzés nem kiütéssel zárult, a mérkőzés végén a bírók döntése alapján hirdetnek eredményt

Néha megesik, hogy a bírók pontszámai nincsenek összhangban és döntetlen eredmény születik. Ezt osztott döntésnek nevezik, mely a következőképpen alakulhat ki:

  • Ha mindkét harcos megegyező pontszámokat kap mindhárom bírótól.
  • Ha két bíró mindkét versenyzőnek pontosan ugyan azt a pontszámot adja (a harmadik bíró pontszámától függetlenül).
  • Ha két bíró ellentétesen osztja ki a győztes pontszámot a harcosoknak, a harmadik pedig döntetlenre pontozott.

A pontozóbírók dolga csupán a pontozás, a mérkőzést csak és kizárólag a játékvezető állíthatja meg valamilyen indokkal. Érdekes módon a megbundázott meccsek elkerülése érdekében hozták ezt a szabályt

Box szabályok: illegális ütések

Néhány esetben az ütések illegalitását a játékvezető tisztsége eldönteni, azonban van néhány dolog, ami mindenhol és minden esetben szabálytalannak számít:

  • Nem ököllel mért ütések.
  • Ütések, melyek nem a meghatározott támadófelületeket érik.
  • Egy leütött ellenfél megütése.
  • Összekapaszkodás után azonnal megütni az ellenfelet.
  • Olyan ütések, amik közben bármibe belekapaszkodik a támadó.

A fenti esetek pontlevonást, komolyabb esetben pedig diszkvalifikációt eredményezhetnek.

Boksz szabályok: kiütés

box szabályok - padlón az ellenfél

Ha egy boxolót padlóra küldenek, a következő esetekben folytathatja a mérkőzést:

  • Amennyiben lepadlóznak egy ökölvívót, a mérkőzésvezető megkezdi a rászámolást. Ekkor a leütött boxolónak 10 másodperce van lábra állni, ezzel jelezve, hogy tudja folytatni a mérkőzést. Amennyiben ez nem sikerül, úgy az ellenfél kiütéssel (K.O.) győzött.
  • Ha egy boxoló valahogy a ringen kívülre kerül, 20 másodperce van visszatérni a ringbe a saját lábán.

Ha egy rászámolás közben ér véget a menet, egyes esetekben engedhetik a versenyzőnek, hogy a következő menetben folytassa a mérkőzést, viszont ezt csak bizonyos versenyeken alkalmazzák.

A mérkőzés vezetőjének lehetősége van leléptetni egy boxolót még akkor is, ha nem ütötték le. Természetesen ez olyan speciális eset amikor a versenybíró úgy látja, hogy a versenyző nem képes folytatni a mérkőzést, esetleg már védekezésre képtelennek látja. Ebben az esetben technikai kiütésről (T.K.O.) beszélünk, ami tulajdonképpen kiütésnek számít.

Szívesen kipróbálnád magad a box világában?

Az alábbi edzéseken teheted próbára a tudásod:

Az első edzésre a vendégünk vagy, azaz egyetlen forintot sem kell érte fizetned!

Az árainkről bővebben, ITT OLVASHATSZ! >>

Kíváncsi vagy a termeinkre? Itt minden infót megtalálsz róluk!

Bp. XIV. Zugló

Cím: 1147 Budapest, Fűrész utca 113.

Bp. XIV. Zugló
 

Bp. XVI. Árpádföld

Cím: 1162 Budapest, Szlovák út 86.

Bp. XVI. Árpádföld
 

További blogcikkeink:

A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 4. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 3. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 2. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 1. rész
Boksz a nyári olimpiákon
Az 5 leggyakrabban alkalmazott Thai boksz stílus – 2. rész
Az 5 leggyakrabban alkalmazott Thai boksz stílus – 1. rész
Legendás boksz sikerek
A boksz edzés pozitív hatásai idős korban
Boksz szervezetek – hasonlóságok és különbségek
Lehetséges sérülések thai boksz edzés közben és azok kezelése
A thai boksz mérkőzések pontozása
A gyerekek és a boksz edzés
Miért nem kell tartanod nőként a thai boksz edzésektől?
Különbségek az eredeti és a modern thai box között
Miért fontos a boksz felszerelés fejlődése?
A Thai boksz edzéshez tartozó rituálék és szokások
Boksz edzés utáni regeneráció módszerei
A női boksz térnyerése
Muay Thai vs. MMA 5. rész – A Muay Thai előnyei II.
Muay Thai vs. MMA 4. rész – A Muay Thai előnyei I.
Superfight Series Hungary – Nemzetközi K1 & Muay Thai Gála
Muay Thai vs MMA 3. rész– gyakorlati különbségek (II.)
Muay Thai vs MMA 2. rész – gyakorlati különbségek
Muay Thai vs MMA – első rész
Boksz edzés – miért van szükség fogvédőre?
Boksz edzés – hogyan válasszunk fejvédőt?
7 ok, amiért a Muay Thai a tökéletes harcművészet
Muay Thai edzés - felszerelések
Boksz edzés – miért van szükség bokszcipőre?
6 tipp a Muay Thai edzéshez
Boksz edzés – hogyan válassz kesztyűt?
Milyen részekből áll a muay thai edzés?
Boksz edzés – milyen részekből áll?
A Wai Khru Ram Muay rituálé
15 érdekes tény a box világából!
Tudomány a box mögött
A női harcosok áttörése a Muay Thaiban
A Muay Thai és az önvédelem
A box szociális hatásai
A Muay Thai fizikai előnyei
A muay thai és a mentális fejlődés
Box technikák 10. rész – ütések fajtái (felütés)
RFA gála, avagy minőségi MMA Magyarországon
Box technikák 9. rész – ütések fajtái (horog)
Box technikák 8. rész – ütések fajtái (kereszt)
Box technikák 7. rész – ütések fajtái
Box technikák 6. rész – ütések alapjai
Box technikák 5. rész – elmozgások
Box technikák 4. rész – védekezés
Box technikák 3. rész – súlypont
Box technikák 2. rész – alapállások
Box technikák 1. rész
Thai box technikák 4. rész - könyöklések
Thai box technikák 3. rész - ütések
Box filmek – amit mindenképp látnod kell
Thai box technikák 2. rész - térdelések
Box árnyékolás
Thai box technikák 1. rész - rúgások
Box ring - az ökölvívók küzdőtere
Thai box szabályrendszer
Kick-box - thai box különbségek
Muay thai tetoválások
Box szabályok
Magyar box bajnokok
Muay thai vs thai box
A box zsákolás hatásai
Karate vs Muay thai - mi a különbség?
Box zsákolás alapok
Thai box súlycsoportok
Thai box filmek - ezt a 6 filmet látnod kell!
A muay thai története
A box története

Ha bármilyen kérdésed van, vagy szeretnél részt venni az ingyenes próbaedzésen, akkor hívj minket!

Nagy Balázs, thai box: (20) 258-6286

Rubin Olivér, ökölvívás és jóga: (20) 927-5706

14. kerületi terem (Zugló)

Cím: 1147 Budapest, Fűrész utca 113.

Hétfő
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Box (gyeremek)
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 17:30 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
    Rubin Olivér
Kedd
  • 07:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Nardelotti Ajsa
    Petrényi Botond
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 19:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
Szerda
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik
  • 17:30 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 19:00 (60p)
    Box (felnőtt)
    Szabó Erik
Csütörtök
  • 07:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Forgó Zalán
    Petrényi Botond
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 19:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
Péntek
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Box (gyeremek)
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 18:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    Rubin Olivér
Szombat
Ezen a napon nincs edzés
vasárnap
  • 10:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik
  • 11:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik

16. kerületi terem (Árpádföld)

Cím: 1162 Budapest, Szlovák út 86.

Hétfő
  • 09:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Petrényi Botond
    Nardelotti Ajsa
  • 17:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó, haladó, versenyző
    Nagy Balázs
  • 18:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó
    Horváth Dominik
  • 18:30 (60p)
    Clinch edzés
    Nagy Balázs
  • 19:30 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
    Furó Virág
  • 20:30 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
Kedd
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 09:15 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 16:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    12 éves kortól!
    Balázs Dávid
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő
    Bereczki Dominik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    haladó, versenyző
    Nagy Balázs
    Szabó Erik
Szerda
  • 08:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Furó Virág
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Petrényi Botond
    Horváth Dominik
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó
    Horváth Dominik
  • 18:00 (60p)
    Clinch edzés
    Nagy Balázs
  • 19:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Furó Virág
    Tóth Enikő
  • 20:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
Csütörtök
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 09:15 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 16:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    12 éves kortól!
    Balázs Dávid
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő
    Bereczki Dominik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    haladó, versenyző
    Nagy Balázs
Péntek
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Horváth Dominik
    Nardelotti Ajsa
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó, haladó, versenyző
    Nagy Balázs
  • 19:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
    Tóth Enikő
Szombat
  • 09:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Tóth Enikő
vasárnap
Ezen a napon nincs edzés