A box szociális hatásai

Természetesen minden sportnak megvannak a szociális hatásai, azonban talán nem probléma, ha ezt éppen az ökölvíváson keresztül próbáljuk meg szemléltetni. Tekintve, hogy egy meglehetősen elterjedt küzdősportról van szó, aminek nagyon nagy történelme van és a világ számos pontján gyakorolják, jó alapként szolgálhat.

Ezek első körben egyéni szinten vizsgálandóak, hiszen már maguknak az edzéseknek is megvannak maguk pozitív hatásai, amik ezzel együtt a szociális jelenlétünket is befolyásolják.

2. Önbizalom

A bokszolók jellemzően magabiztosak lesznek a sportban elért sikereik miatt. A kemény munka és az erőfeszítés megmutatja, hogy mi mindent lehet elérni, ha megvan hozzá a megfelelő akarat és kitartás. Természetesen ezt az attitűdöt nem csak a sportban, hanem a hétköznapi életben is lehet kamatoztatni.

2. Fegyelem

A box magában foglalja a kemény munkát és az edzést, ami rendszerességet és figyelmet igényel. Megtanuljuk, hogy az időbeni és egyéb kötelezettségeknek való megfelelés fontosabb, mint a saját kényelmünk.

3. Célorientáltság

Az ökölvívásban jól meghatározott célokra kell összpontosítanunk, például egy meccsre, vagy egy adott edzésprogramra. A célok meghatározása és elérése ugyan úgy segítségünkre lehet a hétköznapokban is.

4. Testi és mentális egészség

A box sokkal többet kínál, mint erősítő edzések és a szív- és érrendszeri egészség javítása. Az edzés a testet és az elmét is erősíti, ami a szociális kapcsolatainkra is meglehetősen pozitív hatással lehet.

5. Közösség

Ezen a ponton már nem csupán egyéni, hanem közösségi és globális dolgokról is érdemes szót ejteni.

csoportos edzés

Egyik részről nyilvánvaló, hogy a sportklubokban egy közös érdeklődési körrel már biztosan rendelkeznek azok, akik ugyanolyan edzésre járnak. Együtt szenvedünk és küzdünk a kitűzött célokért, aminek következtében akár a termen kívül is csodás barátságok alakulhatnak ki.

De miért álljunk meg az edzőteremnél? Ide tartozik még az is, amikor más klubok, esetleg más országok versenyzőivel van lehetőségünk megmérkőzni. Ennek köszönhetően más embereket/kultúrákat ismerhetünk meg, melyek országos, vagy éppen nemzetközi kapcsolatok és barátságok kialakulásához vezethetnek.

Ezen gondolatmeneten tovább haladva pedig nem feledkezhetünk meg a szurkolókról sem, akik családi, vagy éppen baráti programot szerveznek egy-egy bajnoksághoz, hogy együtt tudjanak szurkolni kedvenceiknek, vagy éppen családtagjaiknak. De legyen szó csupán 2 idegenről, aki egymás mellett ülve szurkol. Aki volt már bármilyen nagyobb rendezvényen, tudja jól, hogy micsoda extázist és önfeledt ünneplést tud okozni a rajongók számára egy-egy győzelem. Ilyenkor nem számít ki van mellettünk, átkaroljuk egymást, ugrálunk és ünnepelünk.

Ezek fényében pedig nyugodtan kijelenthető, hogy meglehetősen erős közösségépítő hatásai vannak (többek között) a boksznak, ami mellett nem érdemes elmenni, hiszen ez nagyon komoly szociális értékkel bír.

Szívesen kipróbálnád magad a box világában?

Az alábbi edzéseken teheted próbára a tudásod:

Az első edzésre a vendégünk vagy, azaz egyetlen forintot sem kell érte fizetned!

Az árainkről bővebben, ITT OLVASHATSZ! >>

Kíváncsi vagy a termeinkre? Itt minden infót megtalálsz róluk!

Bp. XIV. Zugló

Cím: 1147 Budapest, Fűrész utca 113.

Bp. XIV. Zugló
 

Bp. XVI. Árpádföld

Cím: 1162 Budapest, Szlovák út 86.

Bp. XVI. Árpádföld
 

További blogcikkeink:

A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 4. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 3. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 2. rész
A legjobb kor, hogy elkezdd a Muay Thai edzést - 1. rész
Boksz a nyári olimpiákon
Az 5 leggyakrabban alkalmazott Thai boksz stílus – 2. rész
Az 5 leggyakrabban alkalmazott Thai boksz stílus – 1. rész
Legendás boksz sikerek
A boksz edzés pozitív hatásai idős korban
Boksz szervezetek – hasonlóságok és különbségek
Lehetséges sérülések thai boksz edzés közben és azok kezelése
A thai boksz mérkőzések pontozása
A gyerekek és a boksz edzés
Miért nem kell tartanod nőként a thai boksz edzésektől?
Különbségek az eredeti és a modern thai box között
Miért fontos a boksz felszerelés fejlődése?
A Thai boksz edzéshez tartozó rituálék és szokások
Boksz edzés utáni regeneráció módszerei
A női boksz térnyerése
Muay Thai vs. MMA 5. rész – A Muay Thai előnyei II.
Muay Thai vs. MMA 4. rész – A Muay Thai előnyei I.
Superfight Series Hungary – Nemzetközi K1 & Muay Thai Gála
Muay Thai vs MMA 3. rész– gyakorlati különbségek (II.)
Muay Thai vs MMA 2. rész – gyakorlati különbségek
Muay Thai vs MMA – első rész
Boksz edzés – miért van szükség fogvédőre?
Boksz edzés – hogyan válasszunk fejvédőt?
7 ok, amiért a Muay Thai a tökéletes harcművészet
Muay Thai edzés - felszerelések
Boksz edzés – miért van szükség bokszcipőre?
6 tipp a Muay Thai edzéshez
Boksz edzés – hogyan válassz kesztyűt?
Milyen részekből áll a muay thai edzés?
Boksz edzés – milyen részekből áll?
A Wai Khru Ram Muay rituálé
15 érdekes tény a box világából!
Tudomány a box mögött
A női harcosok áttörése a Muay Thaiban
A Muay Thai és az önvédelem
A box szociális hatásai
A Muay Thai fizikai előnyei
A muay thai és a mentális fejlődés
Box technikák 10. rész – ütések fajtái (felütés)
RFA gála, avagy minőségi MMA Magyarországon
Box technikák 9. rész – ütések fajtái (horog)
Box technikák 8. rész – ütések fajtái (kereszt)
Box technikák 7. rész – ütések fajtái
Box technikák 6. rész – ütések alapjai
Box technikák 5. rész – elmozgások
Box technikák 4. rész – védekezés
Box technikák 3. rész – súlypont
Box technikák 2. rész – alapállások
Box technikák 1. rész
Thai box technikák 4. rész - könyöklések
Thai box technikák 3. rész - ütések
Box filmek – amit mindenképp látnod kell
Thai box technikák 2. rész - térdelések
Box árnyékolás
Thai box technikák 1. rész - rúgások
Box ring - az ökölvívók küzdőtere
Thai box szabályrendszer
Kick-box - thai box különbségek
Muay thai tetoválások
Box szabályok
Magyar box bajnokok
Muay thai vs thai box
A box zsákolás hatásai
Karate vs Muay thai - mi a különbség?
Box zsákolás alapok
Thai box súlycsoportok
Thai box filmek - ezt a 6 filmet látnod kell!
A muay thai története
A box története

Ha bármilyen kérdésed van, vagy szeretnél részt venni az ingyenes próbaedzésen, akkor hívj minket!

Nagy Balázs, thai box: (20) 258-6286

Rubin Olivér, ökölvívás és jóga: (20) 927-5706

14. kerületi terem (Zugló)

Cím: 1147 Budapest, Fűrész utca 113.

Hétfő
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Box (gyeremek)
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 17:30 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
    Rubin Olivér
Kedd
  • 07:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Nardelotti Ajsa
    Petrényi Botond
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 19:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
Szerda
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik
  • 17:30 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 19:00 (60p)
    Box (felnőtt)
    Szabó Erik
Csütörtök
  • 07:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Forgó Zalán
    Petrényi Botond
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 19:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
Péntek
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 08:00 (90p)
    Box (felnőtt)
    Kezdő, haladó, versenyző
    Rubin Olivér
  • 16:30 (60p)
    Box (gyeremek)
    Rubin Olivér
    Szabó Erik
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő, haladó
    Nagy Balázs
  • 18:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    Rubin Olivér
Szombat
Ezen a napon nincs edzés
vasárnap
  • 10:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik
  • 11:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Telefonos bejelentkezés szükséges!
    Bereczki Dominik

16. kerületi terem (Árpádföld)

Cím: 1162 Budapest, Szlovák út 86.

Hétfő
  • 09:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Petrényi Botond
    Nardelotti Ajsa
  • 17:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó, haladó, versenyző
    Nagy Balázs
  • 18:30 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó
    Horváth Dominik
  • 18:30 (60p)
    Clinch edzés
    Nagy Balázs
  • 19:30 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
    Furó Virág
  • 20:30 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
Kedd
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 09:15 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 16:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    12 éves kortól!
    Balázs Dávid
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő
    Bereczki Dominik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    haladó, versenyző
    Nagy Balázs
    Szabó Erik
Szerda
  • 08:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Furó Virág
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Petrényi Botond
    Horváth Dominik
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó
    Horváth Dominik
  • 18:00 (60p)
    Clinch edzés
    Nagy Balázs
  • 19:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Furó Virág
    Tóth Enikő
  • 20:00 (60p)
    Jóga
    Rubin Olivér
Csütörtök
  • 08:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 09:15 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Kiscsoportos edzés
    Nagy Balázs
  • 16:45 (90p)
    Box (felnőtt)
    12 éves kortól!
    Balázs Dávid
  • 18:00 (60p)
    Thai box (felnőtt)
    Kezdő
    Bereczki Dominik
  • 19:00 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    haladó, versenyző
    Nagy Balázs
Péntek
  • 16:30 (60p)
    Thai box (gyermek)
    Nagy Balázs
    Horváth Dominik
    Nardelotti Ajsa
  • 17:30 (90p)
    Thai box (felnőtt)
    Középhaladó, haladó, versenyző
    Nagy Balázs
  • 19:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Nardelotti Ajsa
    Tóth Enikő
Szombat
  • 09:00 (60p)
    Női alakformáló (zsákos) thai-box
    Tóth Enikő
vasárnap
Ezen a napon nincs edzés