Mindannyian tudjuk, nem létezik olyan küzdősport, amiről legalább egy akciófilm ne készült volna. Na de milyen a felhozatal a thai box világában?
Még ha nem is láttam volna egyetlen ilyen filmet sem (pedig de), akkor is nagyobb összeget mernék tenni a thai box filmek létezésére.
Persze mondhatjuk, hogy Hollywood mindent IS legyárt, aminek csupán a hírét hallja, azonban nem szabad elfelejteni, hogy azért a thai box, avagy korábbi nevén a muay thai elég komoly szerepet játszott a küzdősportok történetében.
Ez a fajta küzdelem hosszú ideig dominálta a versenysportot és emberek százai próbálták meg különböző versenyeken legyőzni a thai harcosokat sikertelenül. Nem csoda tehát, hogy képernyőre került, ráadásul megvan az az érdekessége, hogy más harci stílusokból nem is emeltek át elemeket a thai harcművészetbe, mert egyszerűen nem volt rá szükség.
Igaz nem végtelen a kínálat, de azért létezik néhány olyan film, amiről érdemes szót ejteni. Természetesen a modernkori filmgyártás pakol mindegyikbe jócskán érzelmeket, drámát, szerelmet, no meg bosszút… sok-sok bosszút.
Vannak olyan akciófilmek, melyek ténylegesen akciófilm szerepben tetszelegnek. Nyilván azért arra odafigyeltek ezekben is, hogy (többnyire) a megfelelő technikákat lássa a néző miközben végig izgulja a filmet és a megfelelő hangulatot is igyekeznek előidézni.
Létezik olyan mű is, ami igaz történeten alapul. Ez persze kihagyhatatlan fogás a filmgyártás számára, viszont ezzel együtt is élvezhető és érdekes mozgókép tudott születni, ami tovább bővíti a thai box filmek listáját.
Ezeken felül pedig léteznek (ugyan nem egészestés) minőségi dokumentumfilmek is a témában, amikről valószínűleg elmondható, hogy azok állnak a legközelebb a valóság bemutatásához.
Ez egy 3 részes sorozat, melynek részei nem feltétlenül kapcsolódnak szorosan egymáshoz, így különálló filmként tudnak működni. Meglehetősen autentikus thai box filmek, melyek thai környezetben, az adott kornak többnyire megfelelő körülmények között mutatja be a főhős viszontagságos életét, na meg persze bosszúját. Noha nem csak thai box szerepel a filmen, nyugodtan ide lehet sorolni.
A helyszín Bangkok, Thaiföld. Sokkal inkább modernkori műről van szó, vérbeli akciófilm, megspékelve az elmaradhatatlan bosszúval, melyhez a muay thai művészetét kell elsajátítani a főhősnek.
A film előzetesét ITT NÉZHETED MEG! >>
A youtube világában rengeteg találat van a thai box filmekkel kapcsolatban, itt mindenki kedvére tud válogatni. Viszont, hogy egyet említsek is, egy angol feliratos, alig fél órás dokumentumfilmre esik a választásom. „Win.Lose.Forgive”- Muay Thai Documentary,featuring Jongsanan Woodenman címmel lehet megtalálni ezt a filmet, mely nem csupán a thai boxról szól, hanem annak emberi oldaláról is.
A teljes filmet ITT NÉZHETED MEG! >>
Legyen szó akár szórakozásról, esti kikapcsolódásról, vagy akár ismereteink bővítéséről, érdemes mindegyik típusú thai box filmbe belekóstolni, mert így egy egész érdekes képet tudnak mutatni erről a küzdősportról.
Várunk szerettel Zuglóban és Árpádföldön az edzéseinken.
Az első edzésért egyetlen forintot sem kell fizetned!
Az árainkról bővebben ITT OLVASHATSZ! >