Ahogy azt korábban ígértük, elérkeztünk a box technikák közül a védekezés témaköréhez. Kiemelten fontos része az ökölvívók technikai arzenáljának, hiszen nem tehetjük meg, hogy csak esztelenül támadunk, mert akkor elég hamar megpihenhetünk a padlón.
Természetesen ez még azért ilyen formában igényel némi magyarázatot is, lássuk hát miről is van szó pontosan.
Nyilvánvalóan, aki valaha látott már ökölvívó mérkőzést, a legtöbb technikával találkozott is, hiszen meglehetősen nagy tárházból lehet válogatni. A kezünk segítségével lehetőségünk van például fogásokat alkalmazni...
Lehetőségünk van eltolásokkal némi lélegzetvételhez jutni, ha esetleg szorultabb helyzetbe kerülünk, amit pedig megtehetünk:
Na és persze ott vannak az értelemszerű blokkolások is, melyeket nyilvánvalóan ütések megállításakor használunk. Ezen technikák kivitelezésére pedig a következő fegyvereink vannak:
A következő pontban pedig megnézzük hogyan tudunk kontakt nélkül védekezni.
Ahogy az imént is említettük, nincsen mindig szükség fizikai kontaktok létesíteni, ha el szeretnénk kerülni ellenfelünk támadásait. Ebben az esetben kiválóan alkalmazhatóak az elhajlások egyes fajtái, úgy mint:
A helyben történő elhajlás tulajdonképpen csak törzsmozgást igényel. Ez nem más, mint amikor jobbra, vagy éppen balra kihajolunk egy ütés elől.
Ezt a módszert egy kis mozgással ki lehet egészíteni, így a nélkülözhetetlen lábmunkának köszönhetően ezt a jobbra-balra dimenziót ki lehet bővíteni hátrafelé is.
A harmadik technika is biztosan ismerős mindenkinek, így hívják azt, amikor nem törzsből, hanem térdből dolgozunk. Érkezik az ütés és hirtelen lejjebb visszük a súlypontunkat, hogy a támadás a fejünk fölött tévesszen célt.
Egy részről ebből egészen könnyen vissza is lehet támadni, hiszen lehet, hogy az elhibázott ütés következtében ellenfelünk egyensúlya is meginog. Más részről viszont figyelni kell, hogy ne menjünk túl mélyre, mert abban az esetben mi kerülhetünk hátrányba.
Ezt a gondolatmenetet folytatva, tulajdonképpen magától értetődik, hogy legközelebb az elmozgásokkal foglalkozzunk, így a következő alkalommal ezt a témát vesszük górcső alá.
Látogass el hozzánk! Az alábbi edzéseken teheted próbára a tudásod:
Az első edzésre a vendégünk vagy, azaz egyetlen forintot sem kell érte fizetned!
Az árainkről bővebben, ITT OLVASHATSZ! >>