Az RFA, azaz a Real Fight Arena tulajdonképpen egy szlovák szervezet, akik meglehetősen komolyan veszik a dolgukat és próbálnak remek küzdelmeket és ezzel együtt minőségi szórakozást kínálni a kíváncsi közönségnek. Igaz csupán 2022-ben alakultak, mégis immáron a 8. gálájukat tartották meg, ami sokak nagy örömére Budapesten került megrendezésre.
A vállalkozás nem titkolt szándéka, hogy minél nagyobb névre tegyen szert a küzdősport világában, ezzel együtt pedig világhírű gálákat tudjanak lebonyolítani.
Külön érdekessége, hogy az MMA mérkőzések mellett kis kesztyűs Real Fight mérkőzéseket is lebonyolítanak a gálákon a Muay Thay szabályrendszerében.
Természetesen azért is nagy szó, hogy hozzánk is ellátogat ez a versenysorozat, mert azért itthon is vannak bőven tehetséges sportolók, akik már most sportáguk kiemelkedő alakjai. Nincs is jobb annál, mikor valaki hazai közönség előtt harcolhat a győzelemért.
2023 február 4-én került megrendezésre az első magyarországi gála, melynek Budapesten a Ludovika Aréna adott otthont. A gálaest folyamán 10 magyar versenyző is ringbe lépett, akik közül 6-an sikerrel zárták a mérkőzésüket, ráadásul ebből 4 kiütéssel végződött.
Bereczki Dominik volt az, aki már az első menetben megköszönte ellenfelének az együttműködést egy jól irányzott ütéssel kiskesztyűs muay thai kategóriában.
A mérkőzés teljes összefoglalóját ITT NÉZHETED MEG! >>
Ezen kívül Forgó Zalán klubunk másik versenyzője is hozta a kötelezőt és egy parázs meccsen múlta felül az ellenfelét!
A mérkőzés teljes összefoglalóját ITT NÉZHETED MEG! >>
Mindenesetre örömteli, hogy ez az eseménysorozat megjelent Magyarországon is és hosszú távon gondolja működését, így remélhetőleg sok boldog pillanatot szerezve a magyar versenyzőknek hazai közönség előtt és természetesen fordítva is. A legfrissebb információkért érdemes az RFA hivatalos oldalát látogatni, a gálák összefoglalójáért, valamint a következő események promóciójáért pedig az RFA Youtube csatornáját böngészni.
Várunk szerettel Zuglóban és Árpádföldön az edzéseinken.
Az első edzésért egyetlen forintot sem kell fizetned!
Az árainkról bővebben ITT OLVASHATSZ! >