Amikor fejvédőt választasz boksz edzéshez, érdemes figyelembe venni néhány fontos tényezőt, hogy a leginkább megfelelőt találd meg, pont úgy, ahogy a bokszkesztyű és a bokszcipő esetében is említettük.
Kezdő bokszolóként azért egyszerűbb osztani a pofonokat, viszont érhet meglepetés, amikor már nem bokszzsákot püfölsz, hanem egy edzőpartnert, aki vissza is tud ütni.
A kezdeti bekapott ütések meglehetősen szokatlanok tudnak lenni és gyakrabban bele is lehet szédülni, amíg nem szokik hozzá a fejed valamennyire.
Addig is érdemes fejvédővel megindulni ezen az úton, hogy azonnal ne menjen el a kedved a box edzéstől.
Íme tehát néhány javaslat:
Válassz olyan fejvédőt, amely jól illeszkedik a fejedre és kényelmesen áll rajta. A fejvédőnek biztonságosan kell rögzülnie, hogy megvédje a fejedet a sérülésektől, de nem szabad túl szorosnak lennie, hogy ne zavarja az edzést. Tehát érdemes mindenképpen ellátogatni egy szaküzletbe, ahol fel tudod próbálni, hogy biztosan kényelmes darabot válassz.
Ügyelj arra, hogy a fejvédő megfelelő vastagságú és tartós anyagból készüljön. A vastagabb és keményebb anyagból készült fejvédők hatékonyabban védenek az ütésektől és tartósabbak. Nyilvánvalóan ebben az edződ/edzőtársaid jelentős segítséggel tudnak majd szolgálni, hogy milyen anyagú fejvédőt érdemes választani, illetve, hogy nekik mi vált be.
Válassz olyan fejvédőt, amely megfelel a bokszolási stílusodnak és szükségleteidnek. Ha a bokszolási stílusod inkább a mozgékonyságra és a lábtechnikára épül, akkor olyan fejvédőt válassz, amely nem korlátozza a fejed mozgását. Kezdő szinten például lehet olyan fejvédőt is választani, amely az arcot is védi, azonban ez jobban korlátozza a fej mozgását, illetve a látóterünket is csökkentheti.
Ne spórolj a fejvédő árán. Az olcsóbb fejvédők általában nem tartósak és nem biztosítanak hatékony védelmet. Jobb befektetni egy jó minőségű fejvédőbe, amely hosszú távon is használható.
Valószínűleg ez egyébként a megfelelő anyaghasználattal együtt jár, bár nyilván hiába van valami jó anyagból, ha silány módon van összeillesztve. Ebből adódóan valószínűleg érdemes a nevesebb, jól bevált márkák között válogatnod.
Az alábbi edzéseken teheted próbára a tudásod:
Az első edzésre a vendégünk vagy, azaz egyetlen forintot sem kell érte fizetned!
Az árainkről bővebben, ITT OLVASHATSZ! >>