A box technikák előző részében már megismerkedtünk az alapállások 3 fajtájával. Ehhez csatlakozik a súlypont témaköre is, ugyanis a mozgásunkat nagyban befolyásolja, hogy éppen melyik lábunkra nehezedünk.
Természetesen mindegyiknek megvan a maga előnye, na meg persze a hátránya is, lássuk hát mik is ezek.
Az így felvett pozíció segítségével könnyebben tudunk ütőtávolságba lépni. Így, hogy közelebb tudunk kerülni az ellenfélhez, szükség esetén a ráfogás is egyszerűbb lehet, de ami ennél is fontosabb, váratlanul erős elsőkezes ütésekkel lephetjük meg ellenfelünket.
Ugyanakkor a hátsó, azaz az erősebb kezünk ekkor háttérbe szorul, ebből a pozícióból nagyon nehéz igazán erős, hátsókezes találatokat szerezni. Ezen felül pedig, ha rossz lépéshosszt választunk, simán beléphetünk az ellenfél ütőtávjába is, ahol komoly pofonokba is bele lehet szaladni.
Ebben a helyzetben ugyan könnyebben tudunk gyors és egyben erős hátsókezes ütéseket indítani, azonban jóval nehezebb is ütőtávba kerülni.
További hátrány, ha esetleg ellenfelünk ránk ront, nem lesz túl egyszerű dolgunk hiszen a hátra helyezett testsúly miatt nem igazán tudjuk eltolni magunktól, ráadásul ha ebből adódóan kibillent az egyensúlyunkból, igencsak könnyű célponttá válhatunk.
Természetesen helyzetfüggő, hogy ki hogyan helyezi a súlypontját a mérkőzés során, hiszen ezzel is tudunk alkalmazkodni ellenfelünkhöz.
Viszont biztosan nem árulunk el nagy titkot amikor azt írjuk, hogy innen nagyon könnyen át lehet helyezni a súlypontunkat akár az első, akár a hátsó lábra.
Nyilvánvalóan ahogy áthelyezzük a súlyunkat, úgy a korábban már leírt előnyök és hátrányok lesznek érvényesek. Reagálni viszont talán innen a legkönnyebb.
Könnyű szerrel mutathatunk be néhány cselt is, valamint az elhajlásos védekezést is itt a legegyszerűbb végrehajtani.
Noha az előző részben a súlypont mellett a védekezés témaköre is be lett ígérve, szemmel látható, hogy csupán az utóbbi bejegyzés végén merült fel néhány szó erejéig. No persze nem arról van szó, hogy el szeretnénk sunnyogni a témát, de higgyétek el, megér egy külön cikket! Legközelebb már a védekezésekkel jelentkezünk!
Látogass el hozzánk! Az alábbi edzéseken teheted próbára a tudásod:
Az első edzésre a vendégünk vagy, azaz egyetlen forintot sem kell érte fizetned!
Az árainkről bővebben, ITT OLVASHATSZ! >>