Perfect Fight Club
Muay Thai, Ökölvívás, Jóga

4FIGHT Kupa-sorozat 3. fordulójának összefoglaló.

Klubunk utánpótlása ismét remekelt! Csapatunkból 5-en indultak neki a kemény harcnak: Pénzes Brúnó, Szaniszló Csongor, Komáromi Gergő, Gerendássy Gábor, Szombati Marcell. Az indulók közül majdnem mindenkinek 2 ellenfele volt.


Elsőként Brúnó lépett a pást-ra, kadett 2 kategóriában indult 13 éves létére 15 évesek közt. Ő ebben a kategóriában legfiatalabbként állt ki. Így ellenfele nála jóval idősebb volt.

Első ellenfele nem az lett, akire számítottunk egy fizikálisan és tudás szintben is nagyobb versenyzővel került össze. Itt erősen megfontolásra került, hogy visszalépünk, de végül is kiálltunk megvívni a harcot, hisz harc nélkül nem adjuk fel! Az első menetben teljesen méltó ellenfélként küzdött Brúnó, harcolt, ahogy kell! A második menetben edzői döntés alapján feladtuk a mérkőzést mivel az ellenfél túlzottan erős és rutinos volt, így elkerültük az esetleges sérüléseket. Ezzel ezüstérmet sikerült szerezni!

Szaniszló Csongor és Komáromi Gergő azonos súlycsoportban indultak, közülük Csongor kezdett hamarabb. Csongor szépen dominált a küzdelem során, az edzői utasításokat végrehajtva szerezte egymás után a pontokat. Így fölényesen nyerte és tovább jutott a döntőbe!

Komáromi Gergő mivel ellenfele nem jelent meg így tovább jutott a döntőbe!

A döntő során „házi” verseny zajlott, hisz a két harcos edzések során sűrűn gyötri egymást. A döntő során az ifjak kihozták magukból a legjobbat nagyon szépet bunyóztak, de Csongor valamivel aktívabb volt így nyerte a mérkőzést!

Gerendássy Gábor egy rutinos ellenféllel kellet bunyóznia, nehéz dolga volt. Első menetben nem jöttek össze a kombinációk, úgy ahogyan kellet volna. Második menetben összeszedve magát méltó ellenfélként harcolt, sőt az utolsó pillanatban sikerült egy igen kemény toló rúgással meglepni az ellenfelet, amit ha már a menet elején szenvedett volna el, akkor más lett volna a végkimenetel. De így sajnos nem sikerült a meccs. A bronzmérkőzésnél az első menetben kiegyensúlyozottan küzdött. Második menetben hozta az edzői elvárásokat érvényesítette akaratát így nyert és ezzel megszerezte a bronzérmet.

Szombati Marcell első mérkőzésénél nagyon kemény ellenfelet kapott. Az első menetben, kiegyensúlyozott fej-fej melletti bunyó során szerezték a pontokat. A második menet hasonlóképpen telt az utolsó pillanatig szinte egyenlő ponttal rendelkeztek mikor is Marci egy szép fejrúgással megszerezte a győzelemhez szükséges pontot.

A döntőben Marci egy olyan ellenféllel került össze, akivel már korábban is bunyózott és győzött is. A korábbiakhoz hasonlóan most is sikeresen vette az akadály és sikerült győzedelmeskedni.


Így végül a „csipet-csapat” 2 arany 2 ezüst és egy csillogó bronzéremmel zárt!

Gratulálunk az ifjú harcosoknak nagyon szépen helytálltak és bizonyították, hogy remek sportemberek!

A következő megmérettetés október 19-én lesz! Hamarosan képeket is prezentálunk!


4FIGHT Kupa-sorozat 3. fordulójának összefoglaló. - 1. kép
 
 
(C) Perfect Fight Club, minden jog fenntartva