Perfect Fight Club
Muay Thai, Ökölvívás, Jóga

VERSENY Február 17.

A verseny összefoglalása:

Kiss Balázs a 15 évével 75kg-os súlycsoportban, első mérkőzésén indult. Bruce Willis-es higgadtsággal várakozott, nem sok izgalom látszott rajta. A sorsolás után egyből sor került a mérkőzésre így egy kis kapkodással került e ringbe. A 23 éves ellenfele már kezdetben zsebben érezte a győzelmet. Ám Balázs eléggé meglepte ugyanis az első menetben profiként küzdött és helyt állt és ezt a menetet ő nyerte. A második menetben egy hatalmas toló rúgásnak tűnő rúgással lágyékon találták Balázst, ami után sajnos nem tudott megfelelően visszazökkenni így a küzdelem végén nem ő lett e győztes.

Báthory Balázs szintén először lépett a szorítók közé 61kg-os súllyal, rajta már látszott néminemű feszültség és izgalom, amit tetézett, hogy sokat kellet várakozni hisz ő a rendezvény vége felé került sorra. Az első mérkőzésen végig kezdeményező szellemben lépett fel, így sikeresen tovább jutott a döntőbe. Ahol 69kg-val várta ellenfele! A "Dávid, Góliát" harcban szintén magabiztosan tört ellenfelére, betartva az edzői utasításokat így kényelmetlen helyzetbe hozta ellenfelét. Melynek köszönhetően meg nyerte a második mérkőzést is!

Mind két ifjú titánra büszkék vagyunk,ugyanis felnőtt kategóriában küzdöttek és harcos módjára állták a sarat! Gratulálunk!


VERSENY Február 17. - 1. kép

VERSENY Február 17. - 2. kép
 
 
(C) Perfect Fight Club, minden jog fenntartva